2010. július 6., kedd

Mellékmunkák

Ki ne gondolná úgy, hogy a legjobb mellékállás az-az állás, melyet otthon is el lehet végezni. Tegyük fel, hogy az adott mellékállás egy olyan munkalehetőséget biztosít az ember számára, melybe nem kell befektetni, könnyű elvégezni és könnyen irányíthatjuk vele az életünket. Természetesen egy olyan mellékállás megtalálás, ami jól jövedelmez és szeretjük is csinálni nem egyszerű feladat. Szerencsére rengeteg oldal van, ami mellékállás hirdetésével és ajánlásával foglalkozik. Ezek az oldalak a legkülönfélébb munkalehetőségeket kínálják az embereknek, de nem sok esetben azt a mellékállást, amit kényelmesen eltudnánk végezni egy másik munka mellett. A legfontosabb dolog egy mellékállás keresésekor, hogy tudjuk miben vagyunk jók és mik felelnek meg a képzettségeinknek, majd ez alapján keresni a megfelelő mellékállás ajánlatokat. Sokan megijednek egy mellékállás utáni keresés során, mert nincsen semmilyen jelentősebb képesítésekor. Ekkor egy olyan mellékállás után kell nézni, ami a közönség szolgálatával vagy adatrögzítéssel, reklámozással foglalkozik. Érdemes felkeresni azokat a mellékállást kínáló oldalakat, melyek különféle szolgáltatásokat ajánlanak és írnunk egy levelet az oldal üzemeltetőjének, hogy mi egy ilyen munkával szeretnénk foglalkozni. Egy nagyon ismert és könnyű mellékállás például a borítékolás, mely meglepően jól jövedelmez és otthonról is végezhetjük átöltözés nélkül. Látható tehát, hogy rengetek mellékállás lehetőség létezik és ezeket nem is kell a saját országunkból végeznünk az internet adta lehetőségek miatt. Az előbb említett mellékálláshoz a borítékoláshoz nem kell semmilyen diploma vagy komolyabb végzettség, így bárki eltudja végezni könnyedén még egy GYES-en lévő anyuka is. Tehát egy mellékállás senkitől nem követel meg semmilyen magas szintű szakértelmet és éves gyakorlatot. A borítékolás tehát egy nagyon egyszerű kis mellékállás, mely során a feladatunk, hogy reklámokat és papírokat borítékoljunk és juttassuk el az embereknek postán. E mellékállás tehát egy igen figyelemfelkeltő és egyszerű kis meló, de léteznek más mellékállások is, mint például weblapszerkesztés cégek számára és kereső optimalizálás stb. Egy ilyen mellékállás már kicsit nagyobb tudást igényel, de rengeteg internetes tanfolyam segít nekünk egy ilyen tudás megszerzéséhez néhány ezer forintért. Én jelenleg az interneten dolgozom, ami egy mellékállás és jó tapasztalataim vannak vele kapcsolatban. Az előbb említett mellékállások tehát egyszerű melók és jövedelmezők is ezt vegyük mindig figyelembe, amikor egy mellékállás keresésébe fognánk.

Másodállás info

A mai világban egyre többen döntenek a főmunkájuk mellett a másodállásmellett is. A másodállás sok esetben szép összegekkel bővítheti a családi kasszát. Ha másodállás jön szóba, sokan azt hiszik, hogy ezt is napi 6-8órában kell végezniük. Ez azonban ma már nem így van a másodállás esetében. A másodállás végzése mellett kevés ember dönt csak úgy élvezetből. Sokan nem gondolják, de a másodállás lehet nagyon is élvezhető, és hobbiszerű is. Az internet segítségével ma már sok-sok másodállás ajánlat található az interneten. Az internet azonban nem csak a számunkra megfelelő másodállás megtalálásában segít, hanem abban is, hogy a másodállást ezen keresztül végezzük.

Az otthon végezhető és az internetes munkák száma ma már hatalmas a világhálón.Ezek mindegyike remek másodállás. Elég, ha picit körülnézünk, és máris megvan számunkra a megfelelő másodállás. A másodállás tehát sok esetben otthonról is végezhető az internet segítségével. A másodállás interneten át végezve, azért is előnyös, mert nincsen időhöz kötve és nem kell beutazni a munkahelyre sem. Akkor végezzük a másodállást, amikor épp kedvünk tartja. Az ilyen típusú otthonról végezhető másodállás, persze nem azt jelenti, hogy semmit teszünk és lustálkodunk és dől majd a pénz a kasszába minden egyes hónap végén. A másodállást szorgalmasan kell végezni természetesen. A másodállás otthonról azonban azért jó mert elég ha csupán napi 2-3órát foglalkozunk vele, és idővel szép összegek kereshetők belőle. Kevés olyan másodállás nyújt tehát olya lehetőséget, és rugalmasságot, mint az otthoni internetes munka. A másodállás megkezdése előtt, ajánlott kialakítani magunknak egy kis otthoni irodát. A másodállás így sokkal egyszerűbben, és nyugodtabban végezhető. Fontos, hogy a másodállás olyan legyen, amit szeretünk csinálni. A nem megfelelő másodállás sokszor csak a bajjal jár. A másodállás kiválasztása tehát mindig úgy történjen, hogy olyat válasszunk, amely tényleg érdekel minket.

Az internetes otthon végezhető másodállást, tehát akkor és itt végezheted, ahol csak kívánod. Az ilyen típusú másodállás esetében te vagy a magad ura, tehát a magad főnöke vagy. Te osztod be az idődet és az energiádat a másodállás végzése során kedved szerint. Nincs főnök, aki letol, ha valamit elvétesz. Éppen ez a másodállás egyik előnye. Ahhoz persze, hogy jól működjön a másodállás, amelyet interneten át végzünk otthonról tanulni kell. Itt nem azt értem, hogy tanfolyamra kellene eljárnod ahhoz, hogy olyan másodállást találj, amelyet könnyedén elvégezhetsz magadtól is. A tanulás folyamata maga a másodállás végzése közben történik. Kezdetben lehet, nem leszel túl ügyes, de idővel beletanulsz a dolgokba és a trükkökbe. Ha másodállás napi 2-3órát vesz nálad igénybe az éppen elég.

A másodállás során sok fortélyt kitanulhatsz, amely akár egy későbbi otthoni internetes üzleti vállalkozás beindításának alapja is lehet. A másodállás bevállalása előtt nem árt azonban, ha utána nézünk pár dolognak a neten. Vannak fórumok is ahol olyan emberek osztják meg a véleményeiket egymással, akik már végeztek otthonról végezhető internetes másodállást, vagy éppen végeznek. Innen sok hasznos információt tudhatsz meg. A másodállás tehát jól megismerhető ezekben a fórumokban. A másodállás tehát remek dolog, főként akkor, ha ezt otthonról az internet segítségével teheted meg. A másodállás során te vagy a magad ura, a határ pedig a csillagos ég.

Másodállások

Másodállás. Mi is a másodállás? A következő cikkben hasznos dolgokat találhatsz a másodállásokkal és távmunkákkal kapcsolatban.A másodállás szinte, a legtöbb ember által ismert és végzett dolog. A másodállás rengetegféle munka lehet, de az otthon végezhető munka és az internetes munka a másodállások császára. A másodállát, általában az emberek a keresetük kiegészítésére, vagy valamilyen gyűjtögetés céljából végzik. A másodállásban az a jó, hogy ha olyat tudunk találni, amit bármikor bárhol csinálhatunk. Egy ilyen másodállás lehet például az internetes munka. Egy ilyen másodállás első előnye, hogy nem vagyunk időhöz és helyhez kötve így akár hétvégén, vagy munka után is tudjuk csinálni. A másodállás persze sok esetben nem biztosít megélhetést, de annyi pénzt egy jó másodállással mindenképp meglehet keresni, hogy plusz bevételre tegyünk szert.

A másodállást távmunkának is nevezik, hiszen a másodállás is egy olyan munka, amit bárhol bármikor csinálhatunk. Itt persze az otthon végezhető másodállásokra gondolok. Másodállást találni egyszerű, ám de jól csinálni és jó pénzeket keresni vele már annál nehezebb. Egy otthon végezhető munka, másodállás esetében az a lényeg, hogy legyünk nyitottak és használjuk ki az internet előnyeit. Így például rengeteget tanulhatunk az otthoni másodállásokról a körlevelekből, vagy egy-egy rövid internetes kurzusból. Sokan hallottuk már, hogy egyesek olyan másodállást vállalnak, melyek során cégek termékeit kell reklámozni, vagy weblapokat kell készíteni egy adott cégnek. Ez az a másodállás, amit tipikusan bármikor és bárhol csinálhatunk, csupán egy laptopra és internetelérhetőségre van szükségünk. másodállás, másodállás, másodállás, mádsodállás

A másodállás persze lehet más is és nem csak internetes vagy otthonvégezhető munka, de mint mondtam a a legtöbb embernek nincs ideje másodállást vállalni és ezért is érdemes az otthon végezhető munkák körében gondolkodni. A másodállás szerintem egy remek dolog és sok ember végzi ezt nap, mint nap a munkája mellett. Az is megeshet, h ha jók vagyunk a másodállásunkban, amit ez esetben otthonról végzünk, akkor az eredeti munkánkat le is válthatjuk erre. Bizony egy jó másodállással sok pénzt lehet keresni, csak a lényeg az, hogy próbálkozzunk sokszor és ne adjuk fel egy-egy kudarc után. Senki sem egy nap alatt kezd el keresni pénzt az interneten.

A másodállásokról és az otthon végezhető munkákról, tehát a távmunkákról milliónyi weboldal lát el minket értékes információkkal és hirdetésekkel. Egy biztos, hogy egy másodállás keresése előtt mindig vegyük elő az internetet és olvassuk utána a dolgoknak. A legegyszerűbb egy másodállás keresésénél, ha simán beírjuk a keresőbe a következő kulcsszavakat : "másodállás, mellékállás, otthoni munka, otthon végezhető munka, internetes munka, távmunka". Ezekre a szavakra, biztosan megtalálod a számodra legjobb és legmegfelelőbb másodállást. Remélem, hogy hasznos tanácsokat és infókat adtam öne, neked a másodállásokról és az otthonró végezhető munkákról.

Mellékállások

Ki ne gondolná úgy, hogy a legjobb mellékállás az-az állás, melyet otthon is el lehet végezni. Tegyük fel, hogy az adott mellékállás egy olyan munkalehetőséget biztosít az ember számára, melybe nem kell befektetni, könnyű elvégezni és könnyen irányíthatjuk vele az életünket. Természetesen egy olyan mellékállás megtalálás, ami jól jövedelmez és szeretjük is csinálni nem egyszerű feladat. Szerencsére rengeteg oldal van, ami mellékállás hirdetésével és ajánlásával foglalkozik. Ezek az oldalak a legkülönfélébb munkalehetőségeket kínálják az embereknek, de nem sok esetben azt a mellékállást, amit kényelmesen eltudnánk végezni egy másik munka mellett. A legfontosabb dolog egy mellékállás keresésekor, hogy tudjuk miben vagyunk jók és mik felelnek meg a képzettségeinknek, majd ez alapján keresni a megfelelő mellékállás ajánlatokat. Sokan megijednek egy mellékállás utáni keresés során, mert nincsen semmilyen jelentősebb képesítésekor. Ekkor egy olyan mellékállás után kell nézni, ami a közönség szolgálatával vagy adatrögzítéssel, reklámozással foglalkozik. Érdemes felkeresni azokat a mellékállást kínáló oldalakat, melyek különféle szolgáltatásokat ajánlanak és írnunk egy levelet az oldal üzemeltetőjének, hogy mi egy ilyen munkával szeretnénk foglalkozni. Egy nagyon ismert és könnyű mellékállás például a borítékolás, mely meglepően jól jövedelmez és otthonról is végezhetjük átöltözés nélkül. Látható tehát, hogy rengetek mellékállás lehetőség létezik és ezeket nem is kell a saját országunkból végeznünk az internet adta lehetőségek miatt. Az előbb említett mellékálláshoz a borítékoláshoz nem kell semmilyen diploma vagy komolyabb végzettség, így bárki eltudja végezni könnyedén még egy GYES-en lévő anyuka is. Tehát egy mellékállás senkitől nem követel meg semmilyen magas szintű szakértelmet és éves gyakorlatot. A borítékolás tehát egy nagyon egyszerű kis mellékállás, mely során a feladatunk, hogy reklámokat és papírokat borítékoljunk és juttassuk el az embereknek postán. E mellékállás tehát egy igen figyelemfelkeltő és egyszerű kis meló, de léteznek más mellékállások is, mint például weblapszerkesztés cégek számára és kereső optimalizálás stb. Egy ilyen mellékállás már kicsit nagyobb tudást igényel, de rengeteg internetes tanfolyam segít nekünk egy ilyen tudás megszerzéséhez néhány ezer forintért. Én jelenleg az interneten dolgozom, ami egy mellékállás és jó tapasztalataim vannak vele kapcsolatban. Az előbb említett mellékállások tehát egyszerű melók és jövedelmezők is ezt vegyük mindig figyelembe, amikor egy mellékállás keresésébe fognánk.

Álláshirdetés

Az álláshirdetés az álláskeresés egyik alapvető eszköze, hiszen a sok lelkes mukavállaló innen jut magán az álláshirdetésen keresztül az adott meghirdetett állással kapcsolatos infókhoz és körökhöz. Az állláshirdetésekkel kapcsolatban sokszor tapasztalhatjuk, hogy a toborzó szövegek nyelvezet meglehetősen sajátos. A jó álláshirdetés szövege mindig érdekes, figyelemfelkeltő és lényegre törő. Az álláshirdetés szövege sosem hosszú, csak a legfontosabb információkat kell, hogy hordozza. Ha például egy álláshirdetést szeretnénk feladni, akkor sosem felejtsük az alábbiakat leírni, mint az elvárások például, ami a készségeket és képességeket, nyelvtudás alapkövetelményt és a kommunikáció készséget foglalja magába, de ezek mellett a vezetői képességről is jó ha említést teszel az álláshirdetésben. A legtöbb álláshirdetést kiadott cégnek a legfontosabb elvárása ezek mellett, hogy a jelentkező képes legyen a feladatainak az önálló ellátására. A csapatban dolgozás készsége is rendkívül fontos. Az álláshirdetések külön kiemelik a csapatmunka fontosságát, ha egy olyan jellegű állásról van adott esetben szó.

Az állásajánlattal mindig találkozhatunk nap, mint nap az újságok állásrovatában, de álláshirdetés a legtöbb az interneten van. Én szerintem mellesleg az internetnél nincs is jobb dolog az állásajánlatok keresésére. Sokszor az ember sajnos azt tapasztalja az álláshirdetések sokaságában, hogy az elvárások és a követelmények túl magasak, de minden egyes cég célja a legjobb munkaerő megszerzése. A jók és a legjobbak képesek ugyan is egy céget életben tartani és vezetni. Az álláshirdetés lehet idegennyelvű is, így ne lepődjünk meg, ha például egy számítástechnikával foglalkoztató cég az álláshirdetésben már eleve angolul írja le a követelményeket, hiszen abból már magunktól is rájöhetünk, hogy a nyelvtudás egy alapkövetelmény. Ahhoz, hogy sikeres legyél és jó elvárásokkal indulj és esélyekkel az álláshirdetésre mindenképpen meg kell felelned az előírtaknak és ezek mellett a jó önéletrajz és a számítógépes ismeretek is az előnyeidre fordíthatók. Az álláshirdetésből sokszor kiderül, hogy a cég milyen komolyan is veszi a jelentkezőket és, hogy milyen munkakörülményeket fog neked biztosítani.

A legtöbb álláshirdetésben nem láthatjuk az állásért kínált alapbért és juttatásokat, mert ezt mindig az állásinterjú alatt közlik majd velünk szóban vagy papíron. Az álláshirdetők részéről ezek mellett fontos, hogy mindig megadják a pontos elérési címüket, telefonszámukat és esetleg a fax és e-mail címüket is. Ezzel nagyobb eséllyel tudják a hirdetők az álláshirdetésekkel rávenni a jelentkezőt, hogy ő hozzájuk menjen. Az álláshirdetés párja az álláskereső, de az álláskeresőknek mindig fel kell készülniük arra, hogy információszerzéssel alapozzák meg a döntésüket. Az álláshirdetés elolvasása után tehát bemegyünk az interjúra és, ha minket látnak alkalmasnak az adott munkára, akkor akár azonnal is kezdhetünk. Az anyagiak megemlítéskor sohasem mondjunk irreális összeget, mert az nem tesz túl jó benyomást a munkáltatókra. Az álláshirdetés tehát a munkaerőpiac és a munkához való jutás egyik alapköve. Álláshirdetés történhet másodállás vagy diákmeló iránt is, de a legtöbb álláshirdetés már a való munkára való felkészülésre és kezdésre ad nekünk esélyt. Köszönöm, hogy elolvasta az álláshirdetés című cikkemet.

Állásajánlatok

Az állásajánlat nagyon sokszínű lehet. Némelyikük megkapóbb, némelyikük nem. Az álláskeresés pedig ma már egyszerűbb, mint valaha, amely az internetnek köszönhető első sorban. Az internet adta lehetőségeket az álláskeresés esetében is használjuk ki. Manapság rengeteg állásajánlat található szerte a magazinokban, újságokban, tv-ben, rádióban és természetesen az interneten. Az állásajánlat típusa többféle lehet. Sok cég és munkáltató más és más állásajánlattal kecsegtet.

Az állásajánlat akkor a legjobban figyelem felkeltőbb, ha az ajánlat maga olyan információkat tartalmaz, amely a lényeges információkat emeli ki röviden. Sajnos sok az olyan állásajánlat manapság, amely fölött átsuhan az ember szeme, és még csak el sem olvassa, pedig lehet, hogy épp az lett volna a számára a kedvező állásajánlat és állás. Ennek oka az, hogy az állásajánlat a marketing szempontjából nem jól van megszerkesztve.

Az állásajánlat tartalmazza az adott állás címét, témáját, időbeosztását, valamint az elérhetőségeket, pl. (lakcím és telefonszám, e-mail cím stb..) szinte minden esetben. Ha mi vagyunk azok, akik munkát, állást keresnek, akkor a lényeg az, hogy jó helyen keressünk. Ha pl. otthon végezhető munka, vagy internetes munka, vagy távmunka mellett szeretnénk állást foglalni, akkor az érdemesebb az interneten keresni.

Ha pl. mi magunk vagyunk a hirdetők és mi szeretnénk állásajánlat és állásajánlatokat közzé tenni, akkor ügyeljünk a tömörségre, és a hasznos információkra. Az újságokban és interneten, különféle módon tehetünk közzé állásajánlatokat. Fontos, hogy az adott állásajánlat színe figyelemfelkeltő legyen, de ugyanakkor passzoljon az adott oldal stílusához. Az se jó, ha az állásajánlat, vagy egyéb hirdetés és ajánlat, túlságosan beleolvad a lap környezetébe, mert, így nehezebben vehető észre. A legjobb megoldás tehát valahol a kettő között van. Tartsuk be a jó üreg arany középutat.

Sok remek munkával kapcsolatos állásajánlat van az interneten. A munkákkal kapcsolatos állásajánlatokkal teli oldalak száma szinte végtelen az interneten. Nagyon sok oldal készül ebben a témában. Érdemesebb az ismertebb oldalakon keresgélni. A legtöbb oldal úgy segíti az álláskeresést, hogy csoportosítja az állásokat. Pl. az adott weblapon kiválaszthatjuk, hogy milyen területen szeretnénk dolgozni. Pl.: marketing, informatika, menedzsment, üzleti tevékenység, ügynöki munka, közmunka, fizikai munka, diák munka, külföldi munka, tanári munkák stb..

Ezt követően kidob az oldal sok állásajánlatot az adott munkakörrel kapcsolatosan. Az állásajánlat figyelmes elolvasása kötelező dolog. Mindig többször is olvassuk el az adott állásajánlatot, mielőtt jelentkeznénk a munkára. A legtöbb állásajánlat úgy van meghirdetve, hogy az önéletrajzunkat, nem postán, hanem a munkáltató vagy cég által megadott e-mail címre kell elküldenünk. Én úgy vélem tehát, hogy ha álláskeresés és állásajánlat jön szóba, akkor vegyük elő minél hamarabb az internet adta lehetőségeket. A legtöbb és legmegkapóbb és legfrissebb állásajánlat ugyanis az internet segítségével található meg a legkönnyebben és talán a leggyorsabban is.